Nagyon mások akarunk lenni, mondhatni berúgjuk a bulvárkocsma ajtaját – jelentette ki a digitalhungary.hu-nak adott interjújában Ómolnár Miklós, a Riposzt főszerkesztője. A nyomatott lap december elsején kerül az olvasók kezébe.

-              Látta a dán Ekstra Bladet lapról szóló dokumentumfilmet? A kicsi, fejlett országokban már nem sok esélyt adnak a bulvár média túlélésének. Mit gondol erről?

-              Láttam, és azt gondolom, hogy a film nem a bulvármédia, hanem a bulvárhírlap haláláról szól. A RIPOST brandbookja ezzel a mondattal kezdődik: A Hírlap halott, de van élet a halál után.

-              Trump elnökké választása és a brexit-szavazás kapcsán a közösségi médiát kezdték hibáztatni, pedig eddig mindig a bulvár média volt a mumus. Nem azt jelzi ez is, hogy az internetes közösségek ma már fontosabbak a hagyományos tömegmédiánál?

-              A hagyományos tömegmédiánál ma már sok minden fontosabb. A RIPOST nem hagyományos tömegmédia, már ami a múltszázadi értelmezést illeti.

-              A Ripost mintha a média fejlődési trendjével ellentétes utat járna be, míg a legtöbben a print médiából igyekeznek az internetre, Önök fordítva, mi ennek az oka?

-              Éppen az, hogy a RIPOST nem hagyományos tömegmédia. Egyetlen példáról sem tudok, hogy egy sikeres, 12 hónap alatt felfuttatott online termékre alapozódik a print, méghozzá az online összes átültethető logikájával.

-              Mennyivel lesz több a print Ripost az internetes hírek kinyomtatásánál? Lesz külön szerkesztősége?

-              A RIPOST látványos vizuál-infócsomagokat kínál, méghozzá nagyképernyős méretben. Szó sem lesz hírversenyről, mi print XXL-el támadunk lényegében az óriásplakátok és persze a net tömörítő logikái mentén. Nincs külön szerkesztőség.

-              El fogják tartani a hirdetések a nyomtatott verziót?

-              A remény hal meg utoljára, de ahogy elnézzük a német Bildet, az angol Sunt vagy a New York Postot, van ok a bizakodásra. Több hirdetés van bennük, mint egy akciós újságban, amit a bevásárlóközpontok buszain böngésznek.

-              A magyar bulvár napilapok piacán elfér még egy lap – a Blikk 113 ezres, a Bors 62 ezres értékesített példányszáma mellett –, vagy előbb-utóbb a leggyengébbnek ki kell szállnia?

-              Nagyon mások akarunk lenni, mondhatni berúgjuk a bulvárkocsma ajtaját. Aki küzdeni akar, jöjjön ki a hóra.

-              Mennyire árérzékenyek a bulvárlapok vásárlói, a 200 forint alatti árnál számíthat egyáltalán néhány forint különbség?

-              Az akcióújságos célközönségünknél minden forint számít, úgyhogy a kedvükben akarunk járni.

-              Mekkora összeget fordítottak a Ripost napilap bevezetésére?

-              Kérdezzék az ügyvezetőt, nála a kasszakulcs!

-              A bulvárlapok olvasótábora mennyire hűséges, mivel lehet őket elcsábítani? Elég egy autós nyereményjáték az átcsábításra?

-              Nem elég. Mi torkon akarjuk ragadni a lényeget és az arcukba akarjuk tolni. Elég ennyi a bulváros túlzásokból?

 

-              A bulvár média éltető eleme a sztárok, a fiatalabb generációt érdeklik még a nagy sztárok? Lesznek egyáltalán a jövőben az egész ország által ismert celebek, vagy ez a piac is széttagolódik érdeklődési körönként?

-              Pumped Gabo ma már majd’ akkora sztár, mint Majka. Ráadásul mind a kettőt a net- népszerűség élteti, már a tévé meg a hanyatló régi-print is csak ebből legel. De a választék nagyobb, mint valaha. Már mi is gyártunk, újrafújunk, akár egyidényes sztárokat elsőként a netre, aztán csócsálhatja a print. Emlékeznek Pistára, aki Zsanettet várja a szökőkútnál?

-              Mennyire értékes reklámhordozók manapság a sztárok? A gyorsan elavuló celebek iránt van egyáltalán kereslet?

-              Ha eldobható borotváról, vagy papírzsebkendőről van szó, akkor persze, és az egyszerhasználatos cuccok nagyobb biznisz, mint a gyémántgyűrű.

-              A hirdetők egyre célozottabban, egyre kisebb célcsoportokat szólítanak meg, nem lesznek feleslegesek és hitteltelenek ehhez a sztárok?

-              Megfelelő sztárt a megfelelő feladatra.

-              A celebek piaca is egyre globálisabbá válik. A mai fiatalok az őket érdeklő zenészeket, sportolókat, színészeket akár a világ másik feléről is követhetik. Lesz egyáltalán igény ennyi magyar celebre?

-              Majka mindig közelebb lesz a lakótelepek magyar népéhez, mint egy dúvad amerikai rapper. A mi kutyánk kölyke, ősi kód.

-              A sztárok egyre nagyobb része nem a hagyományos médián keresztül válik ismertté, hanem az interneten, az Instragramon, Facebookon, stb. Az önmarketing ilyen mestereinek egyáltalán szükségük van a bulvár médiára?

-              Egymást felerősítő hatásokról van szó, és minden mindennel összeadódik, felszorozódik.

-              Tud-e ma egy bulvárlap sztárt teremteni, vagy már nincs meg ehhez a képessége?

-              Bulvárlap sosem tudott sztár csinálni, csak a mozgókép, legyen szó filmről, tévéről, klippről, videóról vagy gifről. Plasztikus, kifejező mozgókép kell.

-              A reklám költéseknél egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a hirdetők arra, hogy ne csak példányszámot, vagy online esetében klikkelést mérjenek, hanem fizetőképes keresletért fizessenek. Nem rontja ez a bulvár média jövedelemtermelési esélyeit, amikor olvasói alapvetően szerényebb jövedelemmel rendelkeznek?

-              Tessék erről megkérdezni a Tesco, az Auchan, a Lidl, az Aldi és a Walmart vásárlóit.

-              Mennyire lehet a hirdetőknek újdonságot, innovációt felmutatni a bulvár médiában?

-              Az XXL-es akciós újságok, óriásplakátos hatásmechanizmusokkal, nem beszélve biztos online alapjainkról. Mi kell még?

(Forrás:celebrajongo.hu,digitalhungary.hu/Fotó:pinterest)