Mint ismeretes Galamob Lajost, feleségét Boglárkát és Lajcsi üzlettársát, egy bizonyos Cs. Csabát két évvel ezelőtt áramlopással és vesztegetéssel gyanúsították, és előzetes letartóztatásba helyezték. A három gyanusított közül éppen a zenész töltötte a legtöbb időt börtönben, Lajcsi több mint három hónapon át élvezhette a büntetésvégrehajtás vendégszeretetét. A rendőrség nyomozott, autókat, iratokat foglalt le, majd a zenész kiszabadult és egy dél-amerikai utazást leszámítva itthon töltötte idejét és most már gőzerővel dolgozik is.

A Bors beszámolója szerint anyomozás jelenlegi stádiu­mában kevés konkrét informá­ciót lehet tudni, az újság információja szerint azonban az ügynek immáron nem három, hanem nyolc gyanúsítottja van.

"Megmondom őszintén, nem bánom, hogy nem kellett mostanában erről beszélnem – mondta a Borsnak Lagzi Lajcsi. – Kicsit volt időm fellélegezni. Tisztában vagyok vele, hogy még nincs vé­ge az ügynek, de jó volt nem gondolni rá. Decemberben jár le a nyomozásra adott határidő, ha jól tudom, akkor iratbetekintés lesz, és megtudjuk, mivel áll elő az ügyészség. Nem megyünk oda feltartott kézzel, mindent megteszünk, hogy bebizonyítsuk az ár­tatlanságomat. Nyilván nem lesz könnyű menet, de állok elébe. Azon dolgozom, hogy az igazság kiderüljön. Nem félek."

 

(Forrás:celebrajongo.hu, borsonline.hu/Fotó:nagydontes.blog.hu)